Szabó Gábor
Oktató, a podNET Hungary alapítója, szoftver architekt
Microsoft Certified Trainer
Microsoft Certified Educator
Microsoft Certified: DevOps Engineer Expert
Microsoft Certified: Azure Developer Associate
Microsoft Certified: Azure Solutions Architect Expert
Microsoft Certified: Azure Administrator Associate
MCSD: App Builder
MCSA: Web Applications
Bemutatkozás
Nagy híve vagyok bizonyos Microsoft technológiáknak, különösen a .NET-nek és a Blazor-nek.
Nagyon szeretek tanítani, tudást átadni. Nem sok élmény tölt el több büszkeséggel, mint látni, ahogy egy tanulóm az általam tanított tudás alkalmazásával megold egy nehéz feladatot.
Szabadidőmben az Xbox kontrollert nyomkodom a kanapén ("Ha egyszer felnövök, játékfejlesztő leszek."), túrázok a feleségemmel, kocogok vagy filmet/sorozatot nézek, néha olvasok is. Sőt, hobbiból is fejlesztek szoftvert. Szeretem a fejtörőket.
A podNET Hungary története
A szoftveriparban és oktatóként eltöltött éveim során számos megközelítéssel találkoztam, amelyekből rengeteget tanultam. Nem csak a nekem tanított dolgokra gondolok. Gyakran igyekszem hatékonyabbá tenni a munkámat. Legalább annyira vagyok kritikus a magam munkásságát tekintve, mint másokét, így hamar tudok tanulni mások hibáiból is. Egyfajta sajátos maximalizmus jellemez, ami a megfelelő körülmények között — remélem — képes előre vinni a világot is. Persze ennek a megközelítésnek rám nézve is ára van, de hiszem, hogy mások, köztük Te is, kamatoztathatják ezt. Így szeretném apránként jobbá tenni a világunkat, és hiszek benne, hogy az éppúgy jobb lehet ezáltal nekem is, mint másoknak. Hiszem, hogy szabad nagyot álmodni.
Gyakorlatias embernek gondolom magam, szinte mindenhez egyfajta rendszerszemléleti megközelítéssel állok hozzá. Ez már nagyon régóta így van: kisgyerekként gyakran kérdezzük: „Miért?”; de én már akkor is kíváncsibb voltam inkább, hogy „Miért nem…?”. Gondolj csak bele: a „Miért?” kérdésre a válasz úgy születik, hogy a megszokott, begyakorolt, megtanult, bejáratott tudást felidézzük, vagy összerakunk több ilyen tudásmorzsát. Ez nem csak rendben van így, hanem ez a világ rendje is. De a „Miért?” nem visz minket igazán előre.
Ezzel szemben a „Miért nem…?” kérdésekre csak akkor tudunk válaszolni, ha ismerjük a határokat. „Miért nem tud repülni az ember?”, „Miért nem biciklivel jársz dolgozni?”, „Miért nem kérsz több fizetést?”, „Miért nem élvezed a munkádat?”.
„Miért nem foglalkozol azzal, amit szeretsz?”
„Miért nem végzed úgy a munkádat, hogy jól keress vele, és szeresd is csinálni azt?”
De ne szaladjunk ennyire előre.
A podNET Hungary története valamikor akkor kezdődik, amikor az egyetemre kerültem. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán (VIK) a pragmatizmus és a rendszerszemlélet egyaránt megjelenik úgy az oktatásban, mint az oktatás szervezésében, a teljes oktatási rendszer struktúrájában, esetleges hiányosságaiban. Jól olajozott (bár néhol kissé rozsdás) fogaskerekek mozgatják az egész gépezetet. Minden éven hallgatók százai érkeznek, Neptunkódot kapnak, évnyitón és eligazításon vesznek részt, beülnek az első előadásokra. Bekerülnek a rendszerbe, és több-kevesebb információ birtokában azt teszik, amit „kell”. Jelentkeznek vizsgára, felveszik a következő féléves tárgyaikat, beadják a félévközi beadandókat, konzultálnak a projektfeladatról oktatókkal és hallgatótársaikkal… Attól függetlenül, hogy ki milyen eredményeket ér el, mindig is érdekesnek találtam az egész rendszert. Úgy vettem észre hallgatóként, hogy az egész egy fekete doboz, ami működik valahogy, de sosem érthetem meg, pontosan hogyan. Túl komplex.
Bár már kisgyerekként is érdekeltek a számítógépek (és a játékkonzolok), és kiváltságosnak mondhatom magam, hogy körülbelül hatéves koromban nővéremmel kaptunk egy 386-os IBM PC klónt. Technikailag úgy emlékszem, hogy ő kapta, de engem talán jobban elcsábított a technológia már a ’90-es évek elején. Hamarosan elkezdtem a gépet „hackelni”, szkipteket és batch fájlokat írogattam DOS-ban, találkoztam a Windows 3.1-gyel, meg persze játszottam is… Középiskolában kezdtem el programozni Turbo Pascal nyelven (ezt megelőzően kétféle „teknőcös” LOGO-ban is), délutáni szakkörre jártam, országos programozóversenyekre mentem. 16-17 éves lehettem, amikor először kerestem valódi pénzt webfejlesztéssel és amatőr webdizájnnal. Ez még közel sem volt „valódi szakma”, de tudtam, hogy érdekel a technológia, a programozás.
Így kerültem az egyetemre, aminek első éveit egyértelműen az amerikai filmekben látott katonai kiképzéses jelenetekhez tudnám hasonlítani. Mindenféle matek, analízis, elektronika, fizika, digitális technika… ezek mind „szükségesek” az informatikában vagy annak valamelyik ágazatán, legalábbis a nagy erők szerint biztosan. Így hát végül is minden mérnökinformatikus tanonc bekerül a mély vízbe. Szerintem a kitüntetéses/jeles/kitűnő/hibátlan tanulók is tudnak mondani egy-két olyan tárgyat, amit legszívesebben nem hallgattak volna, mert szükségtelennek találták. Nekem egy-kettőnél több ilyen „kedvencem” is volt. Persze minden tárgy hasznos valakinek, és BSc-sként még nem biztos, hogy tudja az ember, hogy egészen pontosan mit szeretne csinálni. Én gimnáziumban nagyon jó tanuló voltam még, de az egyetemi képzés az én határaimat is feszegetni kezdte. Már az első félévben megvolt az első bukott tárgyam is. Ezután, mintha csak pokémonok lennének, elkezdtem gyűjteni őket… Közel kerültem ahhoz, hogy ne teljesítsem a bennmaradás feltételeit — persze a programozás tárgysávon egyáltalán nem csúsztam, sőt, jól is teljesítettem. A BSc képzés 7 félév, technikailag ezt ennek kétszerese alatt kötelező teljesíteni. Én közel kerültem, nekem 12 félév lett.
Az alapképzés végéhez közeledve úgy éreztem, hogy ha megszerzem a diplomám, akkor nekem ennyi elég is lesz. Viszont ekkoriban történt velem valami váratlan és megrázó, ami miatt átértékeltem az értékrendem, így mégis beadtam a jelentkezésem MSc-re. Persze a beadási határidőről lecsúsztam (ahogy fentebb írtam, ez egy fekete doboz, és nagyon nehéz informálódni), így egy félévvel később folytattam csak a tanulmányaimat. A kimaradt félévben alapítottam egy évfolyamtársammal egy szoftverfejlesztő céget, amivel nagyon fontos tapasztalatra tettem szert a szoftverfejlesztésben és a cégvezetésben is.
Az MSc képzés már sokkal fókuszáltabb volt, még ha kevésbé gyakorlatias is. Mellette viszont maradt időm és energiám is ahhoz, hogy elkezdjem a szoftverfejlesztői pályafutásom. BSc közepén már teljesen bebetonozódott nálam, hogy .NET-tel fogok foglalkozni, a szakdolgozatom például a már azóta megszűnt XNA keretrendszerben készítettem, ami egy .NET alapú játékfejlesztő platform volt, és a cégnél is .NET-tel foglalkozunk. Egyszerűen felkerestem az egyetemen néhány .NET oktatót, és érdeklődtem, hogy van-e lehetőség .NET-tel foglalatoskodni, figyelembe véve az egyetemi órarend adta adottságokat.
Így kerültem az AUT tanszékre és így kerültem kapcsolatba a tanszékhez közeli AutSofttal is. Az első projektemen .NET-et, TypeScriptet és AngularJS-t használtam, és nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem. További kisebb-nagyobb projektekkel is foglalkoztam, gyakorlatilag mindegyiken részt vettem az architektúrát érintő döntésekben vagy magam alakítottam azt ki. Hamarosan mentorálni kezdtem, csapatot és projekteket is vezettem. Ezzel párhuzamosan belső és külső képzéseket is tartottam, sőt, meetupot is szerveztem. Mindezek mellett a ranglétrán addig pedig mentem, amíg a már addigra elhízott cég legnagyobb, 70 fős fejlesztői csoportját vezettem. A menedzsment feladatok mellett nem engedtem el viszont a szakmai vonalat sem.
Mindeközben jó kapcsolatot ápoltam a tanszéki kollégákkal, és nem sok időbe telt, mire felkértek rá, hogy tartsak meg egyetlenegy laboralkalmat is az egyik .NET témájú tantárgyban. Hezitáltam, mert mindig is féltem a nyilvános megjelenéstől, izgultam, ha emberek előtt kell megszólalnom, de felül szerettem volna kerekedni ezen a félelmemen, így végül igent mondtam. Remegő lábakkal és rezgő hanggal láttam neki a labor megtartásának, de néhány perc múlva minden izgalmam megmagyarázhatatlanul elillant. Akkor átbillent, helyre került valami bennem, és azóta tudom, hogy a tanítás a valódi hivatásom. Elvállaltam a teljes félévre (és rákövetkező félévekben is) a laborok megtartását. Átdolgoztam, majd magam dolgoztam ki teljes tananyagokat. Projekttárgyak, önálló laboratóriumok, szakdolgozatok, diplomatervek kapcsán hallgatókat konzultáltam. Nagyelőadásokat is tartottam. Vizsgákat készítettem, írattam, javítottam, vizsgáztattam írásban és szóban. Záróvizsgán is vizsgáztattam, ami az egyik legstresszesebb esemény a legtöbb hallgató egyetemi pályafutása során.
Itt zárul tehát az egyik kör. Hallgatóként a rendszerbe kerülve az ember nem tudja, mi történik körülötte. Én hallgatóként átkerültem a másik oldalra is, oktató szerepkörben is tevékenykedtem, és láttam, hogyan készül a kolbász. És amint az ember átkerül a másik oldalra, láthatja, hogy nincs igazából semmi varázslat. Minden szereplő teszi a dolgát, egység sugarú feladatkörében eljár, a kapcsolati pontokon mindenki más is végzi a saját dolgát és így tovább. Senki nem látja át a teljes rendszert igazán. Ez nem baj. Sőt, ez egy óriási lehetőség.
Nemkonkurens cégek iparon belüli összeolvadása esetén beszélnek úgynevezett halmozott szinergiáról. Ez azt jelenti, hogy ha például egy gabonapelyhet előállító cég felvásárol egy takarmányozási gépeket gyártó céget, úgy lehetősége nyílik a hatékonyságát jelentősen növelni, ezáltal a végső termék (gabonapehely) jobb minőségű és/vagy akár olcsóbb is lehet a fogyasztók számára. Eddig ugyanis a gabonapelyhet előállító cég saját földművelési gépeket kellett vásároljon, és akitől vásárolta, annak ebből kellett profitálnia és adót fizetnie utána. Most egyrészt ezeket a gépeket már saját magának is gyárthatja, hogy olcsóbban jusson hozzá, mintha mástól vásárolta volna, mert nincs árrés a gép beszerzésén/előállításán. A leányvállalat továbbra is árusíthatja a gépeket, ahogyan eddig, amiből továbbra is, akár önálló entitásként is profitálhat. Másrészt a teljes folyamatát hatékonyabbá teheti, mert lehet, hogy a gépeket saját céljainak megfelelően már úgy gyárthatja le, ahogy később egyébként testre szabta volna, vagy a beüzemelés helyéhez közelebb gyártja le és spórol a gép szállításának díján.
Ez szép és jó, de hogy jön ez a szoftverfejlesztéshez, az oktatáshoz, az egyetemhez és a podNET Hungary egyediségéhez?
Ilyen jól olajozott gépezetet nem csak úgy lehet előállítani, ha egy cég megvásárol egy másik céget. Eredetileg is lehetett volna a végeredményre optimalizálni, és a folyamatokat már a kezdettől fogva ezek köré építeni. Az persze jóval bonyolultabb.
Az egyetemen bevontak néhány tantárgy szervezési feladataiba is, és nem egy új tantárgy elindításában is részt vettem. Az egyetemi folyamatokat egyre jobban átláttam. A hallgatók közvetlen véleményezésével megkerestem a rendszer erősebb és gyengébb pontjait. Igyekeztem javítani, fejleszteni a rendszer részeit, ahol volt rá lehetőségem. Viszont ahogy korábban írtam, ez továbbra is egy fekete doboz — egyszerűen csak most egy másik vetületét láttam. Az egyetem rendszerek rendszerének rendszere, minden mindennel összefügg és minden változásnak lehetnek nehezen felmérhető következményei. Egyszerűen nem lehetséges a rendszer bizonyos hibáit kijavítani, mert generációk óta növekvő technikai tartozások, pénzügyi, emberi, nemzeti és politikai vonatkozások ezeket meggátolják. Pedig lenne hova fejlődni.
A koronavírus-járvány kitörésekor néhány kollégámmal, különösen Simon Gáborral az egyetemen, nem csak a tanszékünkön vagy akár a karunkon, hanem a teljes egyetemre nézve részt vettünk az egyetem távoktatási rendszereinek kidolgozásában, elkészítésében és bevezetésében, amelyet egyetlen, intenzív hét alatt igyekeztünk koordinálni. Lehetetlennek tűnt, de meg lehetett csinálni, és valakinek meg is kellett. Nincs annál jobb motiváció, hogy valamit mit kell csinálni.
Hamarosan ezután, az egyetemi oktatás mellett egy felnőttképző cég számára is indítottam online képzéseket. Ez az együttműködés számomra számos hiányosságra és problémára világított rá az online képzések kapcsán. Ez sok szempontból ugródeszka volt a podNET Hungary számára; mint mondtam, mások hibáiból is tudok tanulni. A túlárazott, alacsony minőségű, videó alapú kurzusok, néhány érintőleges kontaktórával „valódi” kurzusnak tűnhetnek az avatatlan szemnek. Sőt, akárhány érdeklődő kérdés után sem lehetne eldönteni egyértelműen az ellenkezőjét — persze a kérdés joggal merülhet fel, miért nem olyan transzparensek egyes cégek a hirdetéseikben és kommunikációjukban, mint mások. Kívülről ez is egy fekete doboz, egy túlbonyolított rendszer, amibe bedobja magát a tanuló, és a gép kidobja őt a másik oldalon egy „tanúsítvánnyal”.
A podNET Hungary mindezek antitéziseként jött létre.
A podNET Hungary egy olyan hely, ahol a folyamatos fejlődés hívei vagyunk, ahol számunkra az első a Te szakmai fejlődésed.
A kurzusok, amiken részt veszel, alapos szakmai munka eredményeként jönnek létre.
A teljes rendszer és folyamat a mi kezünkben van, ezért minden ponton igyekszünk a hatékonyságot maximalizálni, hogy a képzések árát kompetitíven alacsonyan tarthassuk.
Arra törekszünk, hogy tananyagunk és képzéseink a magyar piac legjobbjai legyenek a szakmában.
Hogy mindig hozzáférhess a tananyagokhoz, és ne elavult tananyagokból tanulj és ne elavult videókat nézz.
Hogy az informatikai rendszerünk, amit Te is használsz, tükrözze a szakmai hozzáértésünket.
Hogy a tanulóinkkal valódi, szakmai és emberi kapcsolatot alakítsunk ki és ápoljunk.
Hogy akkor és annyit tanulj, amikor és amennyit Te szeretnél.
Arra törekszünk, hogy tanulj nálunk élvezettel, hasznosat; olyat, amit kamatoztathatsz az iparban, és hogy elismert szakember lehess és büszkén mondd, hogy nálunk — velünk — tanultál.
Ez a podNET Hungary története. Azért jársz velünk jól, mert kizárólag igényes munkát adunk ki a kezeink közül, és mert a Te elégedettséged a legfontosabb ahhoz, hogy mindez működhessen.
Gyere és tanuljunk együtt, hogy csinálhasd, amit szeretsz — és csináld jól!
